Peter Noel: Intimacy – Intimitás

Szia, Anya!

Hét hónapja haltatok meg apával, s én azóta élni tanulok. Újra keresem a világ színeit, keresem a szépet, s próbálom felismerni a jót. Nem mindig megy. Az ember szemét könnyen megcsalják a csillogó dolgok. Az életem megint fordulóponthoz érkezett, s ilyenkor mindig megbeszéltük a dolgokat, de most már nincs lehetőségem erre. A szél messze fújja, mit ajkam suttog, s nem jut el hozzád. Nyitott szívű fiúnak neveltetek, olyannak, ki értéket keres a világban, és értéket hagy maga mögött. Ki mindig igyekszik helyesen élni, hogy tartással tudjon majd visszanézni múltjára. Azt mondtad, fontos, hogy az ember tartással éljen, s ehhez elengedhetetlen a becsület.

Emlékszem, hogy egy munkatársad évekig beszélt a hátad mögött. Mindig szívta a véred. Én marhára ideges voltam miatta, de Te csak mosolyogtál, sőt, évekkel később segítettél is neki. Amikor megkérdeztem, miért tetted, azt felelted, csak irigy volt, nem tudta, mit tesz, s hogy mindenkinek segíteni kell. Mindenkinek. Tudod, anya, bárhogy igyekszem, sosem lesz olyan jó szívem, mint neked, és úgy érzem, sosem tanulok a hibáimból. Tiszta szívű kölyköt neveltél fel, de magányos férfi lettem. Budapest utcáin elveszek a tömeg sodrásában. Ez itt egy óriási tenger, Anya, s én rohadtul kis csepp vagyok benne.

Miután meghaltatok, megismertem egy nőt. Tudod, Ő akkor is fogta a kezemet, mikor én nem láttam a könnyeimtől. Akkor is mellettem volt, mikor nem tudtam értelmes mondatokat mondani. Útjaink végül elváltak, mégis sajnálom, hogy nem tudtam Őt bemutatni neked. Mert általa tanultam meg, mi a valódi intimitás. A legtöbb ember azt hiszi, a szex, vagy egy csók az, de nem. Hanem, hogy merjük-e megélni az érzéseinket, s merjük-e kimutatni. Én nem voltam képes rá mindeddig. Mellette sikerült. Hogy miért ilyen későn?

Ha az ember nem talál válaszokat a jelenben, akkor a múltban kell keresnie. És akkor eszembe jutott egy nap. Első osztályos voltam, és Te vittél engem iskolába, de korábban el kellett válnunk, hisz Te a másik épületben tanítottál. Azt mondtad, most nem tudsz elkísérni végig, mert késve indultunk, és be kell érned az órára. Megijedtem. Meg akartál ölelni, puszilni, de azt morogtam, akkor az sem kell. Elmosolyodtál, megsimogattad a fejemet, és azt felelted: „Jól van, kincsem.” Elindultunk más-más irányba. Már nem láttad, de sírni kezdtem. Nem értettem, miért nem öleltél meg. Nem értettem semmit, anya. Talán emlékszel, hogy utána évekig nem hagytam, hogy bárki megöleljen, és megpusziljon. Kerültem minden intim pillanatot, mert féltem, hogy még egyszer csalódok. Évek teltek el, mire újra meg mertelek ölelni titeket. Az a kisfiú félreértette azt az elválást. Fogalma sem volt, hogy semmi rossz sem történt. 2014-nek kellett eljönnie, mire életemben először hagytam a szívemet igazán megnyílni. Akárhogy is számolom ez több, mint húsz év. Sok idő telt el, mire a fényre értem.

Annyi mindenre megtanítottatok, annyi mindent elmondtatok, de én most is szólni akarok hozzátok. El szeretném mondani, hogy a bennem élő kiskölyök most sem érti a világot. Rosszul van attól, hogy mindent a pénz irányít, hogy sok ember áttapos a többin, hogy köhögő gépek falják fel a tüdőnket, s hogy a rohanásban már alig vesszük észre egymást. És el szeretném mondani nektek, hogy még mindig túl erős és makacs vagyok, hogy feladjam az álmaimat. Ha odafent vagytok, remélem, láttátok azt a nőt, ki végre megtanította nekem, hogy nem attól leszek boldog és erős, ha elnyomom az érzéseimet, hanem attól, ha megélem a szárnyalásukat.

Kint most liheg a beton a hőségben, a Nap éhesen harap belénk, s én emberek ezrei közt sétálok, kik nem ismerik vonásaimat. Nem látják szívemet, sem gondolataimat. Rátok gondolok, Anya, s az ígéretre, melyet nektek tettem. Tartással, becsülettel élni, álmokat soha nem feladni, boldog emberré válni. Tudom, hogy sikerülni fog. 

Szeretlek titeket, Anya. Mindig szeretni foglak.

Makacs fiatok – Peter Noel Privat, Péter Noel Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.