(You can read the English version under the Hungarian text.)
Nem tudlak közelebb engedni, hiába próbálom. Ugyanazt érzem, mint a szüleim halálakor. Hogy a falak mögött biztonságban vagyok, és értelmetlen bárkinek is azt ecsetelni, min megyek keresztül, mert úgysem értené. Az élet legszebb csábítása, hogy elhiteti velünk, hogy megérthetjük egymást, miközben az igazság az, hogy csak a felszínt kapargatjuk. A legtöbb, mit egymásért tehetünk, hogy együtt érzünk a másikkal, de a nagy büdös, elcseszett valóság az, hogy valójában fogalmunk sincs egymás érzéseiről. Szerethetsz a hibáim ellenére, s én is téged, de van egy pont, amin nem engedlek át. Nem tehetem. S te sem engem.
Pedig legbelül tudom, hogy jó volna olyan közel lenni hozzád, hogy minden álmod a szememben tükröződjön. Bízni úgy, mint régen, nem törődve semmivel. Meg kéne mernem nyílni ezen az úton, s hinni a holnapban. De az ember előbb-utóbb idejut. Egész életében azon dolgozik, hogy hidakat építsen másokhoz, majd amikor elkészülnek, rájön, hogy baromi gyorsan falak és ajtók kellenek, mert a rossz zúdul, mint a vízesés, és nem érdekli semmi. Felnőtt férfiként oda jutottam, hogy többet vagyok falak mögött, mint kölyökként. És nem azért, mert félek, hanem, mert belefáradtam. Röhejes állapot…
Pedig megtanultam leszarni mások manipulatív játékait, miközben hamis mosollyal vigyorognak mindenkire jobb pozíciót, több pénzt, vagy bármilyen előre jutást remélve. S megtanultam állni a pofonokat is, melyek hazug barátok személyében jöttek, vagy olyanoktól, akik tudatosan akartak ártani nekem. És végül megtanultam lenyelni a fájdalmat, amikor a szüleim három hét alatt meghaltak. De nem panaszkodom, mert van, kinek sokkal nehezebb az élete az enyémnél, s mégis tartással tűri.
Sok mindent megtanultam hát, csak azt nem, hogyan kell nem fájni. Hogyan kell mindezt érzések nélkül végig csinálni? Hogyan lehet visszajutni oda, ahol újra kinyílnak az ajtók? Ahol újra hiszek abban, hogy akkor is megtalállak, ha minden sötét. Hogy az új lehet jó, s hogy tudok a te szemeddel is nézni, hogy jobban értsem, min mész keresztül.
Éjszaka van, s én rád gondolok. A napokra, amikor beengedtük egymást életünk tengerébe, s oly közel voltál, hogy lábad az én partjaimra lépett. A mosolyodra gondolok, mely nem hagyja csendesedni szívem. Elfelejtett álmokra, melyekre egyikünk sem emlékszik már. Mindarra, mit feladtunk, amiért nem harcoltunk eleget. Arra a szépségre, mit elengedtünk, amiről lemondtunk. Pedig mindig tudni kellene, mi számít igazán.
Éveink elvesznek az időben, mint könnyű hullámok az éhes tengerben. A vonásaidra gondolok, s már tudom, úgy kellene élnünk, hogy majd azt mondják rólunk, szívük mindig őszinte volt, igazat szólt az ajkuk, s becsülettel bántak egymással. S azt is tudom, hogy meg kell próbálnom közelebb engedni téged. Muszáj, hogy így legyen. – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod?
I can’t let you closer, no matter how hard I try. I feel the same, I felt when my parents died. That I’m safe behind the walls, and it doesn’t make any sense to explain to anyone, what am I going through, because he won’t understand.The most beautiiful desire of life is that it makes us believe that we can understand each other, whether we won’t. The best we can do for each other is that we feel empathy, but the ugly truth is, that we have no idea about each other’s feelings. You can love me, even with my mistakes, and I can love you too, but there’s a point, that I won’t let you step on. I just can’t. Neither can you.
Yet, deep inside I know, it would be good to be so close to you, reflect all your dreams in my eyes. To put my trust in someone, like before, not dealing with anything. I should dare to be opened, and trust in tomorrow. But one will succeed sooner or later. He spends his whole life with building bridges to others, and when they are ready, he realihes, there has to be walls and doors, because bad things are flooding, like a waterfall, and they don’t care about anything. As a grown-up man, I reached to a point, where I spend more times behind walls, than I did, when I was a kid. Not because I’m afraid, I am just fed up. Pathetic condition…
But I learned to shit on others’ manipulative games, while they are smiling falsely, hoping a better position, more money, or any benefit. And I also learned to bear the face punches, that came in the images of false friends, or in the images of those, who wanted to hurt me with purpose. Finally, I learned how to swallow pain, when my parents died within three weeks. But I’m not complaining, because there are people with even worse lives, yet they bear them with pride.
So I learned a lot of things, except how not to feel the pain. How to make it through without feelings? How to return there, where doors open? Where I can believe again, that I’ll find you again, even in the dark? That new can be good, and I learn to see with your eyes, to understand, what are you going through?
It’s night, and I’m thinking on you. Thinking on the days, when we let each others onto the sea of our lives, and you were so close, your legs reached to my shores. I’m thinking on your smiles, that won’t let my heart be silent. Forgotten dreams, that neither you, nor me remember. Everything, we gave up, we didn’t fight enough. On the beauty, we let go, but we should know, what really counts.
Our years are vanishing in time, like light waves in the hungry ocean. I’m thinking on your apparel, and now I know, how should we live, so people may say, our hearts were always honest, our lips always said the truth, and treated each other with honor. And I also know, I have to try to let you closer. It has to be that way. – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: