(You can read the English version under the Hungarian text.)
Szia Anya!
A kék eget nézem, s a mosolyodra gondolok, mely visszarepít engem a gyermekkorba, mikor még minden rendben volt. S most azt se bánom, ha túl sokáig időzöm az emlékekben, s végül megszakad a szívem. Tudod, apa a halála előtt elmesélte, hogyan ismerkedtetek meg gyerekként. A nyári mezőn a felhőket nézve. Ma ugyanolyan ragyogó az ég, s arra emlékeztet, ahogy elbújtam otthon, mikor kint vihar tombolt. Féltem tőle és csodáltam az erejét.
Nézem az emlékeket, anya, s bár tudom, ha túl sokáig maradok, megint sírni fogok, s a vihar felkapja legszebb perceinket, mégsem tudlak itt hagyni titeket. Annyi kérdésem lenne hozzád…
Hogyan kell jól felejteni, mikor emlékeink határozzák meg életünket? Miként kell helyesen dönteni, mikor tudod, hogy bármit is választasz, azzal valakinek fájdalmat okozol? Hogyan lehet megbocsájtani azoknak, kik bebizonyították, hogy a szívük romlott, és aljas emberek, és tudatosan ártanak nekünk? Te hogyan tudtad megtenni? Hogyan kell jónak maradni, amikor rájössz, hogy körülötted becstelenül játszanak? Szabad-e rossznak lenni, ha jót akarsz, s végül jóra fordul-e minden? A szívem képes-e jó maradni életem végéig, ha túl sokszor becsapják?
Mi a jóság? Mindig jót kell-e tenni, és helyesen cselekedni? Vagy elég szeretetből élni, s nem baj, ha néha elbotlunk?
Tudod, anya, a rohanó napokban már nem tudom, ki az a férfi, akit a véremben hordok. Vonásait felismerem, de a tekintete egy idegené. Elveszítettem lényegét. Kevésbé hiszi a csodát, mint egykor én, s nem mer már igazán szeretni, és tartozni valakihez. Pedig nem erre neveltél. Látok egy kisfiút a múltban, ki mezítláb rohan a poros földön a forró nyárban. Esténként a csillagokat nézi, s arról álmodik, hogy más galaxisokat is lát majd. Hogy az élet több, mint egy apró, kék bolygó tréfája. Mert úgy hiszi, többnek kell lennie. A barátaival a fűben fekszik, s a csillagokat nézik. A szíve nyitott, hinni tud még mindenben és mindenkiben. Boldog, mert azokkal van, akiket szeret, s nincs benne semmi félelem.
Születésnapom van, anya, de nagyon hiányoztok. Nem akarok mást, csak néhány lopott percet, hogy újra lássam, ahogy nevettek. Nem akarok mást, csak megtalálni a kisfiút, aki voltam. Aki nyitott szívvel tud élni, s újra mer tartozni valakihez. Megtalálni mindazt, amire neveltél. Ha nem is vagyok képes mindig helyesen dönteni, legalább a szándékaim legyenek jók. Mert merni kell igazán szeretni. Nem igaz, anya?
Majdnem öt év telt el, hogy elmentetek, s én nem lettem sokkal okosabb, vagy bölcsebb, de egyet megtanultam… Van valami láthatatlan szál, ami összeköti az embereket, ami összefog mindent. Nem érdekli az idő és a tér, összetart és összeköt minket. Nem hagyja elveszni a szeretetünket. Köszönöm, anya, hogy próbáltatok jó emberré nevelni. Köszönöm, hogy szerettetek. S köszönöm, hogy hozzátok születhettem. Remélem, nem okozok nektek túl sok csalódást az életemmel. Szeretlek titeket. Olyan képet választottam, amikor még éltetek. Remélem, találkozunk még… Ha másként nem, az álmok hídján.
Makacs fiatok – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod?
Hi Mom,
I’m staring at the blue sky, and thinking on your smile, that flies me back to my childhood, shen everything was all right. And now, I don’t even regret wasting too much time on my memories, and finally my heart breaks. You know, Dad told me, how you met as children, before his death. On the summer fields, watching the clouds. Today, the sky is the same, bright blue, and it reminds me the memory, when I hid at home, when the storm came. I was afraid of it, yet was amazed by its power.
I am watching the memories, Mom, and even if I know, I’ll cry again, if I’ll spend too much time for it, and the storm will grab our most wonderful minutes, yet I just can not leave you. I have so many questions for you…
How to forget properly, when our memories determine our lives? How to make a decision, when you know, whatever you choose, you’ll hurt someone? How to forget those, who proved, their hearts are rotten, and they all all bad people, and they hurt us with purpose. How could you do these? How to stay a good person, when you realized, they play an unfair game all around you? Is it polite to be bad, if you want to do good things, and finally everything will be fine? Can my heart stay good till the rest of my life, if it was betrayed so many times?
What is goodness? Should we always be good and do good things? Or is it enough to live by love and is it OK to fail sometimes?
You know, Mom, in these rushing days, I don’t know the man, I’m carrying in my blood. I recognize his apparel, but his gaze is a stranger’s. I’ve lost his point. He believes in miracle less than I did before, and is afraid to love deeply, and to belong to someone. But it’s not what you raised me for. I see a little boy, running in the field barefooted, in the hot summer. He is staring at the stars at nights, and is dreaming of seeing other galaxies. That life is more, than just the joke of a tiny blue planet. Because he believes, that it has to be more. He is laying on the grass with his friends, and they are watching the stars. He is happy to be with his loved ones, he is not afraid.
I have a birthday, Mom, but you both miss me so much. I don’t want anything, just a few stolen minutes, just to see you both laughing again. I don’t want anything else, just to find the little boy that I was. Who dares to live with an open heart, and is not afraid to belong to someone. To find, what you raised me for. Even if I can’t always make the right decision, at least my will has to be good. Because we have to dare to love. Haven’t we, Mom?
You passed away almost 5 years ago, and I didn’t become much smarter or wiser, but I’ve learned one thing…
There’s an invisible lane, that connects people, that holds everything together. It doesn’t care about time and space, it keeps us and holds us together. It won’t leave our love get lost. Thank you Mom, for trying to raise me to be a good person. Thank you that you loved me. And thank you that I was born to you both. I hope, I won’t disappoint you that much with my life. I love you both. I chose a photo, that was made when you both lived. I hope, we will meet again dome day… At least, at the bridge of dreams.
Yours stubborn Son – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want?
Köszönöm Péter! Mióta elmentek a szüleim, először tudtam sírni. Minden szavadban benne vagyok én is.