Peter Noel: Csak a csillagok – Only the stars

(You can read the English version under the Hungarian text.)

Szia, Anya!

Néha úgy érzem, a harcoknak sosem lesz vége. Hogy amikor végre békét találok, az élet újra belém harap. De azt hiszem, erre neveltél. Igaz? Hogy mindig erősnek kell lenni, s ha kell, életünk végéig áldozatokat hozni. Mert nincs eredmény kitartás és alázat nélkül. S azt is mondtad, hogy mindig lesznek, kik hamis mosollyal jönnek majd. Kiknek lelke hazugság bölcsője. Igazad volt. Barátoknak hitt emberek úgy tűntek el életem nehéz hónapjaiban, mint könnyű sóhaj a szélben, s csak a hazugságuk bűze maradt. S ma már tudom, hogy mindezt korábban meg kellett volna tanulnom.

De most azt az életet élem, amelyről mindig álmodtam. Amely gyerekkorom óta meghatározta lépteim s döntéseim irányát. Mintha mindig is ide tartoztam volna. Bár kölyökként nem kerültem a bajt, kéz a kézben együtt jártunk. Meglett az eredménye. A hosszú sebet nézem a combomon, amit az egyik nyáron vágtam el. Tudod, anya, mióta négy éve elmentetek apával, próbáltam felégetni minden hidat, melyek a múlthoz vezettek. Nem sikerült. Még inkább elveszett lettem, s nem találtam a helyem. Minden este úgy hunytam le a szememet, hogy a szívem nem talált otthont, és féltem. S néha újra kölyök vagyok, és ugyanúgy félek. Pedig nem erre neveltél.

Tettem rosszul dolgokat, és kőkemény szavakat sziklákként vágtam másokhoz. S ha őszinte akarok lenni, voltam néhányuk legrosszabb s legfájdalmasabb pillanata is. Nem vagyok rá büszke. Sosem neveltél olyan keménységre, hogy ne tudjak mások életéhez illeszkedni, ha kell. De arra is megtanítottál, hogy van olyan béke, mit tényleg csak harcok árán érünk el, s hiába is hazudnék, néha a csalódottság ökölbe szorult keze vagyok, és szilánkokra török dolgokat.

Tudod, amikor jönnek az ünnepek, a szívem nehezebb lesz. Jó volna szólni hozzátok, vagy csak ellopni néhány pillanatot, ahogy beszélgettek és nevettek apával. Jó volna hallani a hangod, ahogy felhívsz, és megkérdezed, eleget ettem-e. Ennyi is elég volna.

A tükörbe nézve arra gondolok, vajon elég jó ember lettem-e? Vajon büszkék lennétek-e rám? Vajon teszek-e annyi jót, hogy kiérdemeljem azt a végtelen szeretetet, amivel egész életemben megajándékoztatok? Nem tudom, anya. Azért remélem, hogy ha lenézel rám, nem ingatod túl sokszor a fejedet. Remélem, olyan férfi lettem, kiről álmodtatok. Remélem, nem csak árnyéka vagyok.

Ma éjjel a csillagokat nézem, és újra kiskölyök vagyok. Otthon vagyunk a nappaliban. Ti épp kuncogtok valamin, miközben én felnézek rátok. Te felemelsz, és az öledbe ültetsz. Megpuszilod a fejem, és tovább beszélgettek apával. Feltétel nélkül szerettek, s én ezt tanulom meg tőletek lassan, ahogy a napokból évek kövérednek. Megtanulom a legfontosabb leckédet is… hogy becsülettel éljek, őszintén, hogy szavaimnak legyen súlya, s tartással menjek végig utamon akkor is, ha nehézségek érnek.

Arra neveltél, anya, hogy életünk vonalát, színét s irányát mi magunk rajzoljuk. Remélem, hogy mikor életem végére érek, tetszenek nektek majd a képeim. Remélem, hogy olyan életet élek, melyre büszkék lennétek. Muszáj, hogy így legyen. Szeretlek titeket, anya. Boldog Karácsonyt nektek! Hiányoztok. De csak a csillagok választanak el minket. Ugye, anya? Csak a csillagok.

Makacs fiatok – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod? 

Peter Noel

Sometimes I feel like the fights will never end. When I finally find peace, life bites me again. But I think you raised me for this. Right? That being strong is always must, and to make sacrifices until the end of our lives. Because there is no result without perseverance and humility. And you said that there will always be those, who will come with a false smile. Whose soul is the cradle of a lie. You were right. People, whom I thought were my friends, disappeared so easily from my life in sour times, like an easy sigh in the wind, and only the reek of their lie was left behind. And now I know I should have learned this before.

But now I live that life I’ve always dreamed of. Which has defined direction of my footsteps and decisions since my childhood. It’s like I’ve always been here. Although I did not avoid the trouble as kid, we went hand in hand together. It’s the result. I watch the long wound on my thigh that I cut in an old summer. You know, Mom, since you were gone with Dad four years ago, I tried to burn all bridges that led to the past. I failed. I became even more lost and I did not find my place. Every night I closed my eyes, but my heart could not find a home, and I was afraid. And sometimes I’m a kid and I’m scared. You did not raise me that way.

I did to do things badly, and I flung rocky words to others as stones. And if I want to be honest, I was the worst and most painful moment of some of them. I am not proud of this. You had never been raising me the kind of harshness that I not to be able to fit into the lives of others if I have to. But you also taught me that there is peace that can only be achieved by fighting, and I would lie to you unnecessarily, sometimes I am the fisted hand of frustration and I crush things.

You know, when festives are coming, my heart will be harder. It would be good to talk to you, or just steal a few moments as you talked and laughed at dad. It would be nice to hear your voice as you call me and ask me if I’ve eaten enough. That would be enough.

Looking at the mirror, am I thinking of being a good person? I wonder would you be proud of me? Do I do so enough to earn the infinite love you have been giving me all my life? I don’t know, mom. I hope that if you look down on me, you don’t shake your head too many times. I hope I became the man that you dreamed about. I hope I’m not only a shadow of him.

I’m watching the stars this night and I’m a small kid again. We are at home in the living room. You’re giggling while I look up at you. You lift me up and you seat me into your lap. You kiss my head and you continue the talk with dad. You love me unconditionally, and I learn this from you slowly, as the days become fat years. I learn your most important lesson… to be honest, truthful, to have the wieght of my words, and I keep my way along with straight back even in difficult times.

You have raised me, mom, that we draw the line, color and direction of our lives. I hope that when I’m at the end of my life, you’ll like my pictures. I hope that I live a kind of life of which you would be proud. It must be this way. I love you, Mom. Merry Christmas to you! I miss you. But only the stars separate us. Don’t they, mom? Only the stars.

Your stubborn son – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want?