(You can read the English version under the Hungarian text.)
Szia, Anya!
Éjszaka van, a város már álmodik. Az univerzum csillagait figyelem, s újra kölyöknek érzem magam. Rátok gondolok, Anya. A közös ebédekre… beszélgetésekre… mozdulatokra, melyek szelídebbé tették szívemet. Épp három éve mentetek el apával, s én csak nagyon nehezen tértem vissza a világba.
Néha még félek, Anya… Néha nem érzem elég erősnek magam. S néha nagyon egyedül vagyok. De, ha nem írom, akkor is tudod. Hisz ismersz…
Szobám falai halkan suttognak a múltról, s én békésen figyelem, ahogy kirajzolódnak rajtuk közös perceink. Egyszer azt mondtad nekem, soha ne adjam fel az álmaimat. A szobámban álltál, és azt mondtad, csak ennyit kérsz tőlem. S mikor azt feleltem, piszkosul elfáradtam, értetlenül néztél rám: Hát, még mindig nem érted? Nincs választásod. Erre születtél. Nem kerülheted el a sorsodat. Ezért tudom, hogy sikerülni fog.
Olyan bizonyossággal és nyugalommal mondtad, hogy szinte belém égtek szavaid s a mosolyod. És ismersz… Makacs szívem nem ad fel szerelmes álmokat. Nem teheti.
Reggel újra útnak indulok, Anya… Elkészítem a reggelit, felöltözök, és nekivágok a napnak. De a világ megváltozott. Mindenki rohan, és már nem vesszük észre egymást. Köhögő gépek mellett haladok, emberek százai között, de senki sem ismeri vonásaimat, nem látják szívemet, nem ismerik gondolataimat. Eltűnök a tömegben, Anya… Eltűnök, mint suttogás a szélben.
Arra neveltél, hogy nyitott szívvel éljek. Mindig azt mondtad, csak a szeretet számít, s hogy mindig szeressek. De félek szeretni, Anya. S nem tudom, kivel építhetném fel az élet legszebb várát, a családot. Idő kell, míg újra mer hinni az ember. Idő kell, míg újra látjuk a színeket, s míg újra megnyílik szívünk.
Három éve mentetek el apával, s ha megkérdeznéd, változtam-e, azt felelném, szelídebb s türelmesebb lettem. Jobban értem a dolgok miértjét, s könnyebben fogadom a nehézségeket. De van, amiben nem változtam. A humorom még mindig őrült, és még mindig mindenben keresem a szépet. Hát, ennyit akartam.
Köszönöm, hogy hozzátok születhettem. Köszönöm, hogy akkor is láttátok bennem a jót, amikor én nem találtam. S köszönöm, hogy hagytatok azzá válni, akivé lennem kellett. Nincs ennél fontosabb. Most itt vagytok könnyeimben, de reggel már mosolyomban bújtok majd meg. Remélem, tudjátok, hogy szeretlek titeket… S hogy konok szívem nem ad fel szerelmes álmokat.
Makacs fiatok – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod?
Peter Noel
It is the middle of the night, the city is dreaming already. I am watching the stars of the universe, and feel like a little boy again. I am thinking about you, Mom. The lunches together… the talks… motions, that tamed my heart. You and Dad have left exactly three years ago, and I am having a very hard time to get back to the world of reality.
Sometimes I afraid, Mom… Sometimes I don’t feel to be strong enough. And sometimes I am alone. But I know you know that even if I don’t write it down. Because you know me…
The walls of my room are quietly whispering about the past, and I am watching peacefully as our times together starts to appear on them. Once you told me not to give up on my dreams. You were standing in my room, and you said that this is the only thing you ask from me. And when I said I am so tired, you looked at me doubtfully: So you still don’t get it? You don’t have a choice. You were born for this. You can not avoid your destiny. This is why I know it is going to happen.
You said this with such a certainty and calmness, that your words and smile burned into me. And you know me… My stubborn heart is not going to give up on love-filled dreams. It just can’t.
I will be on my way in the morning, Mom… I will make a breakfast, dress up, and will start my day. But the world is different. Everybody is rushing somewhere and we pass each other unnoticed. I’m walking by coughing machines, between hundreds of people, but nobody knows my features, they don’t see my heart, they don’t know my thoughts. I disappear in the crowd… I disappear as whisper in the wind.
You were raising me to live with an open heart. You always told me that it is only love what matters, and that I should love all the time. But I afraid to love, Mom. And I don’t know who with can I build up life’s most beautiful castle, the family. It takes time for someone to dare to have faith again. It takes time to see the colors again, and until our hearts open up again.
You and Dad are gone for three years, and if you would ask me if I have changed, I would say I became more gentle and more patient. I have a better understanding of the why’s, and I can handle difficulties easier. But there is something I haven’t changed about. My sense of humor is still crazy, and I am still looking for the beauty in everything. Well, that’s all I wanted to say.
I am grateful that I was born to you. I am grateful that you saw the good in me, when I wasn’t able to see it. And thank you for allowing me to become the person I was meant to be. There is nothing that is more important than this. Now you are here in my tears, but tomorrow you will be there in my smiles. I hope you know that I love you both… And that my willfull heart is not going to give up on love-filled dreams.
Your stubborn son – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: