(You can read the English version under the Hungarian text.)
Liza huszonkilenc éves. Szőkés-vörös haja és zöldes-kék szeme van. A futás és a sportok miatt még mindig nagyon csinos. A férfiak lopva tekintenek rá, de nem merik megszólítani, mert Liza olyan, mintha egy másik világban élne.
Liza minden nap ötkor végez a munkában. Mielőtt haza indulna, mindig elmegy az egyik térre, ahol egy idős néni virágokat árul. Liza mindig vesz egy csokrot tőle. Utána felszáll a villamosra, és a várost nézi az ablakból ragyogó tekintettel. S ha valami szépet lát, elmosolyodik.
Lizával néhány éve találkoztam. A mobilomon épp sms-t írtam, amikor megállt mellettem. Nem tudtam nem észrevenni őt, mert rám mosolygott. Az ő kezében is mobil volt. Újra és újra rám pillantott ragyogó tekintettel. Végül mosolyogva megszólaltam.
– Nem neked írok sms-t.
– Tudom – felelte csillogó szemmel. – Csak arra gondolok, hogy milyen rohanásban élünk. Mindenki nyomkodja ezeket a vackokat. Mindenki siet valahová. Pedig, ha felnéznénk, meglátnánk egymást.
Lizára pillantottam. Csak akkor vettem észre a szemében lévő magányt, mely szelíden bújt meg a tekintetében. A mobiljára pillantott, majd újra rám. A mobilra, és megint rám, és mosolyogni kezdett. Nem tudom, hány másodperc telt el, míg őt néztem. Csak azt tudom, hogy egyszer csak kinyílt a villamos ajtaja.
– Mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk – mondta mosolyogva, és megérintette a karomat.
Leszállt, és még egyszer visszanézett kedvesen. A tekintetemmel követtem, ahogy elveszik a tömegben. Mint mikor a fényt figyeled a sötétségben. A villamos elindult, a mobilt eltettem, és percekig csak néztem magam elé. Üres voltam, egó nélkül, és Lizára gondoltam.
Liza huszonkilenc éves. Minden nap ötkor végez a munkában, utána hazaindul. A férfiak megcsodálják a szépségét, de soha egyszer sem látták még őt. Nem tudják, milyen valójában. Liza minden nap egy csokor virágot vesz egy idős nénitől, s hazafelé menet azt reméli, egyszer valaki meglátja majd őt.
A város gyönyörű fényeit figyelem. Emberek százai mennek el mellettem, s Lizára gondolok. Arra a nőre, kivel csak egyszer találkoztam életemben, mégis velem maradt. Ez a közös hát bennünk. Mindannyian azt reméljük, hogy vonásaink mögött egyszer felismernek majd minket, s meglátják szívünket. Muszáj, hogy így legyen. Nem igaz? De. 🙂 – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod? 🙂
Haley Bennett
Liza is 29 years old. She has ginger-blond hair and greenish bluish eyes. Due to the running and other sports, she is still in a really good shape. The men steal a glance at her, and afraid to talk to her, because Liza is like if she was living in another world.
Liza finishes at work at 5pm every day. Before she would go home, she always goes first to a town square, where an old lady is selling flowers. Liza always buys a bouquet from her. Then she gets on the tram, and looking at the city through the window, and her eyes are shining. And whenever she sees something nice, she smiles.
I met Liza a couple of years ago. I was texting on my phone when she stood next to me. I could not not notice her as she was smiling at me. She also had a phone in her hand. She was keep looking at me with sparkles in her eyes. Eventually I started talking to her.
– I am not texting to you.
– I know. – she said with shiny eyes. – I was thinking that we are living in this rushed life. Everybody is keep tapping on these things. Everybody is in a rush to somewhere. But if we were looking up we would be able to see each other.
I looked at her. Then I noticed the loneliness in her eyes, that was mildly hiding in her look. She looked at her cell and then at me. Back at her cell and at me again, and she started smiling. I don’t know for how many seconds but I was still looking at her. All I know that all of a sudden the tram door has opened.
– I have to go. It’s nice to meet you – she said with a smile and she touched my arm.
She got off and looked back one more time kindly. I followed her with my gaze, as she disappeared in the crowd. It’s like when you are watching the light in the darkness. The tram has departed again, I put away my phone, and for minutes I was staring into the nothing in front of me. I was empty, without ego, and I was thinking of Liza.
Liza is 29 years old. Every day she finishes at work at 5pm, then she goes home. The men admire her beauty, but never ever really seen her. They don’t know what is she really like. Liza buys a bunch of flowers every day from an old lady, and on her way home she hopes that one day someone is going to see her.
I’m watching the beautiful lights of the city. Hundreds of people are walking by me, and I am thinking of Liza. That woman that I have met once in my life, and still she stayed with me. This is what we have in common. We all hope that some day someone will recognize us behind our features, and they will see our hearts. It has to be that way. Isn’t it? Yes. 🙂 – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want? 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: