(You can read the English version under the Hungarian text.)
Lehet, hogy nem beszélünk többet. S az is megtörténhet, hogy nem nyúlunk már egymás keze után, s elfelejtjük egymás vonásait, melyekbe közös titkaink íródtak. A várost nézve mégis arra gondolok, mit az élet tanított meg nekem. Az ember egyik legszebb tulajdonsága, hogy akkor vagyunk a legerősebbek, amikor a legnehezebbek a körülményeink. Ez teszi különlegessé szívünket.
Tudjátok, igazi szerelem lett számomra a filmezés. Nem csak azért, mert kreatív, és általa folyton fejlődök, és a tanulok a többiektől, hanem, mert fantasztikus látni, amikor egy csapat egy emberként dolgozik egy gyönyörű célért… Hogy a filmek által értéket teremtsenek, nyomot hagyjanak a rohanó időben.
Álmodni kell hát, gyerekek. Álmodni a holnapot, a jót, a szerelmet, a szépet. Csak erre tudlak bátorítani titeket. Menjetek a szívetek után, és harcoljatok az álmaitokért! Mert életünk percei lassan elvesznek az időben, mint finom hullámok a végtelen tengerben. S végül csak tetteink visszhangozzák majd, hogy milyen emberek voltunk. Úgy kell hát a holnapba lépnünk, hogy majd azt mondják rólunk: csak egyszer voltak itt, mégis őszintén éltek, szép dolgokról álmodtak, és szívük lángolón szeretett. Csak így érdemes élni. Nem igaz? De. 😉 – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod? 🙂
We may not speak anymore. And it can also happen that we are not reaching to each other’s hands, and we forget each other’s features into which our mutual secrets are written. While looking at the city I am thinking still what life has thought me. One of the most beautiful qualities of a human is that we are the strongest in the most difficult circumstances. This makes our hears special.
You know making films became a true love for me. Not only because it’s creative and due to it I am developing myself constantly, and learn from others, but because it’s fantastic to see when a group of people is working as one for a mutual wonderful goal… That is the films are creating values, and leave a mark in this rushing time.
We have to dream, kids. Dream the tomorrow, the good, the love, the beautiful. I only encourage you to this. Follow your hearts, and fight for your dreams! As the minutes of our lives are slowly disappearing in time, like gentle waves in the endless sea. At the end, only our achievements are going to reflect what kind of people we were. We have to step into the tomorrow the way so they will say about us: they were here once, but lived truthfully, dreamed about beautiful things, and their hearts loved aglow. This is the only way worth living. Isn’t it true? Yes it is. 😉 – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want? 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: