(You can read the English version under the Hungarian text.)
Oly sok időt töltöttem a múltban régi arcokat, emlékeket keresve, hogy észre sem vettem, hogy nem élem meg a jelent, s már nem érzem friss ízeit. Úgy mentek el mellettem a napok, hogy nem találkoztunk. Még csak nem is köszöntünk egymásnak. Aztán jött egy nagy pofon az élettől. Szó szerint a földre küldött. Azokban a napokban meg kellett tanulnom, hogy erőm nem végtelen, és nekem is szükségem van segítségre.
Az univerzumok gyönyörű hálójában, a galaxisok csillagai között épp ide és épp most születtünk. Nem tudom, hogy a véletlen vagy a sors akarta így. De, ahogy nézem az eget, úgy érzem, ebben a hatalmas, csodás káoszban van valami rendszer. Valami megnyugtató szépség, mely mindent áthat.
A kezemet nézem, mellyel oly sok mindent próbáltam görcsösen tartani. Harminc év kellett, mire megértettem, hogy az életet nem lehet dobozba, vagy marokba zárni. Most elmennék Zhangjiajiebe, hogy lássam azokat a sziklákat, melyek az égig nyúlnak, hol a Föld és az ég eggyé válnak. S elmondanám neked, hogy szívem már a jövőbe tekint, s megtanultam megélni a jelent.
Az eget fürkészem, és arra gondolok, mi minden vár még rám. Az univerzumok gyönyörű hálójában, a galaxisok csillagai között erre a kis kék bolygóra születtem, nem tudom, mi okkal, s mi végre, de remélem, mosolyom messzire ragyog, és sosem veszítem el a szívemben élő kiskölyköt. Muszáj, hogy így legyen. 🙂 – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles. Szóval, ha ezek után is lenyúlod a szövegeimet, megkereslek, és beköltözök hozzád több hónapra. Biztos, ezt akarod? 🙂
Photo: http://favim.com/image/469251/
I have spent so much time in search for old faces, past memories, that I haven’t noticed that I am not living in the present, and I don’t feel its fresh flavors anymore. The days passed me without us meeting. We didn’t even say hello to each other. Then life gave me a big slap on the face. Literally it sent me down to the floor. During those days I had to learn that my power is not endless, and I need help too.
We were born right here, and right now In the gorgeous web of the universes, in between the stars of the galaxies. I don’t know if it was unintentional or destiny wanted it to be this way. However, as I look at the sky, I feel that in this enormous, wonderful chaos, there is some sorts of method. Some calming beauty, that pervades everything.
I look at my hand, of which with I have been convulsively trying to hold onto so many things. I needed thirty years to understand, that you can’t lock up life into a box, or into your fist. Now I would like to go to Zhangjiajie to see those rocks that reach up into the sky, and where the Earth and the sky merge. And then I could tell you that my heart is looking into the future now, and I learned to live the present.
I’m scanning the sky, and I am thinking what else is there waiting for me. In the gorgeous web of the universes, in between the stars of the galaxies I was born onto this little blue planet, I don’t know for what reason, but I hope my smile will shine far far away, and I will never lose that little boy living in my heart. It must be this way. – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization. Well, if you steal my texts after these, I find you, and I move in to you onto more months. Are you sure, is this what you want? 🙂
