Pár napja írtál rám, hogy egyeztessünk a találkozásról. Kérdeztél a filmünkről, és a jó szíved miatt rögtön felajánlottad, hogy segítesz nekünk a finisben. Amikor megköszöntem, azt felelted: „Ne viccelj már, ez a normális. Ez alapvető dolog.” Mire azt írtam vissza neked: „Nem, Tibi. Ma már nem teljesen alapvető, hogy az emberek segítenek egymásnak. De köszönöm, hogy mellettem állsz.”
A közös útjainkra gondolok. A rengeteg nevetésre és beszélgetésre veled és a menyasszonyoddal, Adrival. Azokra a pillanatokra, amelyekben megerősítettük egymást, hogy hibáink ellenére jó úton haladunk, s hogy így érdemes élni. Harcolva az álmainkért.
Nos, nem lesz már több közös utazás. Nem beszélünk, és nem nevetünk együtt soha többé. Valamiért odafönt úgy gondolták, hogy 44 évet kell köztünk töltened. Amikor felhívtak, hogy mi történt, percekig csak álltam, és nem tudtam felfogni, hogy a fiatal férfi, akit két éve megismertem, és aki rögtön barátként viselkedett velem, nincs többé. Nem tudom, Adri mit érez. Nem tudom, miként tudja feldolgozni azt, hogy lassan tíz év után elveszített téged. S mindezt úgy, hogy heteken belül akartatok megházasodni. Remélem, erős lesz, s remélem, nem fog összetörni egy teljes életre. Bár abban biztos vagyok, hogy soha többé nem lesz már ugyanaz az ember.
Felnőtt fejjel tudjuk, hogy az élet nem tesz egyenlőség jelet közénk. Aki mást mond, hazudik. Az élet nem korrekt és nem ugyanazokat a körülményeket biztosítja nekünk. Az élet simán csak zajlik, s bizony idővel, már nem csak ad, hanem el is vesz tőlünk.
A múltba tekintek, Tibi. A vicceidre gondolok, a jó szívedre, és a jóindulatodra, mely mindenkinek adott egy esélyt. Reméltem, hogy a filmünk premierjén ott lesztek. Azt terveztük, az első interjút te készíted majd velem, de semmi sem lesz úgy már, ahogy szerettük volna. De ígérem, barátom, bepótoljuk. Idővel én is megyek majd utánad… Csak tudod, még dolgom van itt. Megfogadtam, hogy erős leszek, de látod… a könnyeimmel küszködök. Ölellek, Tibi! Örökké a szívemben leszel.
Barátod:
Peti – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
Just a few days ago you contacted me to schedule a meeting. You have asked abut our film, and since you have such a good heart, you have offered us your help in the finish. When I thanked you, you said: “Don’t be silly, this is normal. This is basic.” When I said: ” No, Tibi. Today it is not basic anymore that the people help each other. But I thank you for being with me”.
I am thinking of our trips together. The lots of laughing, and the talk with you and with your fiancé, Adri. Those moments when we strengthen each other, that we are on the right path regardless of our mistakes, and this is how we are supposed to be living. Fighting for our dreams.
Well, there will be no more trip. No more talks, and no more shared laughs any more. For some reason up there they thought that you have to be with us for 44 years. When I got a call about what happened, for many minutes I was just standing there, and I could not understand that the young man, whom I met two years ago, and who treated me like a friend right away is not with us anymore. I can’t imagine how Adri feels right now. I don’t know how can she get over losing you after almost ten years. And all of these happened now, just a few weeks away from your wedding. I hope she will be strong, and I hope she wont break down for a lifetime. However I am sure that she won’t be the same person anymore.
As adults we know that life does not put equal sign in between us. If someone says otherwise, that person is lying. Life is not fair, and is not giving us the same circumstances. Life is simply happening, and not only is giving us, but takes from us.
I’m looking into the past, Tibi. I am thinking of your jokes, your good heart, your goodwill, that has given a chance to everyone. I hope you will be there with us on our film premiere. We were planning that you were going to be doing the first interview with me, but nothing will be anymore the way we wanted. But I promise you, my friend, that we will make up for it. With time I will be coming after you.. you know, I still have something to do here. I promise that I will be strong, but you see… I am fighting with my tears. Hugs, Tibi! You will be always in my heart.
Your Friend:
Peter – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.
