(You can read the English version under the Hungarian text.)
Kedves Vilmos!
Nem gondoltam, hogy ezt az évet egy hozzád ír nyílt levéllel fogom kezdeni. S főként nem, hogy amiatt, mert életed filmjét már máshol forgatod. A könyvedet ezekkel a gondolatokkal dedikáltad nekem:
„Péternek szeretettel… Remélem, hogy lesz jövőnk…”
Mióta 2015. júniusában eljöttem tőletek (Romwalter Judit és Romwalter Béla), sokszor elolvastam ezt a két rövid sort. Mindannyiszor arra gondoltam, hogy mekkora áldás, hogy találkozhattam veled, s hogy végre biztosan tudhattam, elérhetem az álmaimat. Megszilárdítottad a hitemet, amit sosem fogok elfelejteni neked. Mindig hálás leszek érte. A beszélgetés alatt akárhányszor rám néztél, ott volt a szemedben egy fiatal, mosolygós férfi, ki mintha mindig keresné az újat, s míg a legtöbb ember féli a változást, Ő mégis magához öleli. Azt mondtad nekem, csak egy a fontos: mindig írjak és rendezzek, mert ezt a gyönyörű hivatást csak így lehet igazán elsajátítani. Csak így válhatunk jobbá. Azt mondtad, ne felejtsem el, milyen fontos fejlődnünk, mert egy filmes célja sosem lehet a stagnálás. Mindig törekednünk kell a szebbre s a jobbra.
Úgy hittük, lesz közös jövőnk, Vilmos. Úgy hittük, van közös utunk, hisz egy volt a szerelmünk… a filmezés. De én még csak most lépek az útra, melyen Te már oly sok mindenkit inspiráltál, amelyen szinte mindent elértél, s amelyen egyenes tartással mentél végig. A szívem szomorú, és nem tudom, miért, de sírok. Úgy érzem, a jó embereknek sosem szabadna elmenniük. Sosem…
De elmondom, mit tanultam Tőled. Mikor találkoztunk, nem az Oscar-díjról beszéltél, s nem az egyéb elismerésekről. Történeteket meséltél, amelyekben az emberek közös célért dolgoztak, amelyekben segítették egymást, s kiálltak egymásért. Így tudtam meg, hogy egész életed alatt önzetlenül segítetted a magyarokat, segítetted az embereket, és sosem féltékenykedtél, sosem voltál irigy. Köszönöm, hogy megismerhettelek! Hogy általad találkozhattam az utolsó veteránok egyikével, ki még a nagybetűs EMBER tudott maradni minden sikere ellenére. Gyönyörű pályád volt, gyönyörű képeket hagytál hátra, amelyek magukban is teljes történeteket mesélnek el.
Remélem, méltó leszek hozzád, a bizalmadhoz, és remélem, méltón tudlak majd követni azon a gyönyörű, de kemény úton, mit a filmezés jelent. Sosem foglak elfelejteni. Egész életemben velem lesz mindaz, amiket mondtál. Egy régi gondolatommal búcsúzom Tőled: Amit szívből csinálsz, az élni kezd.
Nos, Vilmos… Te szívből csináltad… s ez meglátszódott minden egyes képkockán. Általuk örökké élni fogsz! Ölellek, és sosem felejtelek el. – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
Dear Vilmos,
I didn’t think that I would start this year with an open letter addressed to you. Especially not, that it is because you are filming your life’s film some other place already. You dedicated me your book with the following thoughts:
“To Peter with love… I hope we will have a future…”
Since I left your place (with Judit Romwalter and Bela Romwalter) I have read these two short lines many times. Each time I was thinking what a blessing it is to meet you, and to know finally that I can achieve my dreams. You have made my faith solid, that I will always thank you for. I will always be grateful for that. During our conversation each time you looked at me, there was a young, smiling man, who as if he was looking for the new, and as most of us fear the change, he instead embrace it. You told me that there is only one thing that is important: I should always write and direct, as this is the only way to learn this wonderful profession. Only this way we can become better. You told me, to not to forget, how important it is to grow, as a film-maker’s goal can never be stagnating. We always must be striving for the more beautiful and for the better.
We believed that we will have a future together, Vilmos. We believed that we have a common path, as our love was the same… the films. However I am just stepping on that path, on which you have been inspired so many people, on which you have achieved almost everything, and on which you walked through with your head up high. My heart is sad, and I don’t know why but I am crying. I feel like good people should never leave. Never…
But let me tell you wha I have learned from You. When we met, you didn’t talk about the Oscars, nor about other recognitions. You have told me stories in which the people were working for common goals, in which they have helped to one another, and have each other’s backs. This is how I learned that during your whole life you selflessly supported the Hungarians, helped the people, were never jealous, have never been envious. I thank you to be able to get to know you! That through you I was able to meet one of the last veterans, who could remain a HUMAN despite his success. You have had a wonderful career path, you have left wonderful pictures behind, those that are telling complete stories by themselves.
I hope I will be worthy for you, to your trust, and I hope that I will be able to follow you on that wonderful but very hard path, that means filming. I will never forget you. Throughout my whole life it will be with me everything that you have told me. I will say goodbye to You with one of my old thoughts: What you do from your heart, will start to live.
There, Vilmos… You have done it from your heart… and that showed on each and every pictures. Sending a hug to you, and I will never forget you. – Peter Noel, Péter Noel, Peter Noel Privat Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: