(You can read the English version under the Hungarian text.)
Édesapám épp egy éve halt meg, három héttel anyu után. Amikor a nővérem felhívott, és elmondta, hogy ő is elment, épp edzettem. Mikor letettem a mobilt, visszamentem a gépekhez, és folytattam a munkát. A könnyeimet próbáltam visszatartani, és a földet bámultam, hogy a szememet ne lássa senki. Hogy a fájdalmam, mi a szívemet rágta, ne jusson el máshoz.
Anyukám makacs nő volt. Ma már azt mondom, szerethető módon ragaszkodott a saját világához, igazságaihoz, és tévedéseihez. De egy év elteltével biztosan állíthatom, buta az ember, hogy mennyi apróságon képes vitatkozni azokkal, kik az élete részei. Édesapám halálhíre után csak arra tudtam gondolni, mi mindent nem tettünk meg közösen. És azt hiszem, meglett a legfontosabb tanulság. Keveset beszélgettünk. Sokkal kevesebbet, mint lehetett volna. Ültünk a tévé, a számítógép, a közösségi oldalak előtt, miközben karnyújtásnyira voltunk egymástól a másik szobában. Bolond, ostoba világ ez, amelyben, ha nem figyelünk, elveszünk egymás mellett.
Édesapám csendes férfi volt, kerülte a konfliktusokat, és az italba menekült, ami végül felemésztette őt. De élete utolsó percéig büszkén és szeretettel nézett rám. Nem tudom, kívánhat-e többet az ember. Amikor a másik szemébe nézve érzed, te vagy a mindene.
Elárulok nektek valamit. Gyerek vagyok, tényleg. Amikor ezt írom, pontosan látom döntéseimet, félelmeimet, s hogy időnként milyen lehetetlen alak vagyok, de látom azt is, hogy nem akarok átlag felnőtt lenni. Tudjátok, engem jórészt édesanyám kezei formáltak, ezért most tanulnom kell, milyen egy valódi férfi. Egyvalamit azonban biztosan tudok. Sosem fogom bánni, hogy az édesanyám nyíltszívű emberré nevelt, s hogy merjek beszélni az érzéseimről. Hiszem, hogy mindenkinek mernie kellene.
Szóval, apa, szeretném, ha tudnád, örülök, hogy te volt az édesapám, és szeretném, ha tudnád, már nem haragszom. Csak bánt, hogy hamarabb mentetek el, mint lehetett volna. Nincs hét, hogy a szívem ne szorulna össze a hiányotok miatt. Nincs nap, hogy ne gondolnék rátok. Kezdem elfogadni, hogy nem hallak titeket, hogy anya kuncogása már csak a múltból visszhangzik át hozzám, s hogy nem ölelhetlek meg többet titeket. Ám, ha tehetném, apa, többet beszélgetnék veletek, s jobban figyelnék az együtt töltött perceinkre. Ha látod anyát, mondd el neki, hogy maradtam, aki voltam. Kölyök szívű férfi, ki igyekszik keresni és meglátni a szépet és a jót. Míg élek, így lesz ez.
Szeretlek titeket.
Makacs fiatok – Peter Noel, Peter Noel Privat, Péter Noel Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
My dad died a year ago, three weeks.after my mom’s death. I was trainimg, when my sister called me.and.told me what happened. After the call, I went.back and kept on training. I wanted to hide my tears. I was looking to the floor, I tried to hide my eyes, I didn’t want anyone to see the pain, that was eating my soul.
My Mom was a stuborn woman. Now I would say she stood for her own world, thoughts and misapprehensions, in a lovely way. But now, after a year, I can surely say that someone who is arguing with others, whom are parts of his life, because of tiny little things, is a fool. After the news of my Father’s death, I was thinking on the things, we didn’t do together. And I guess, I made the final edification. We were talking too little. Less, than we should. We were sitting in front of the tv, the computer, or social sites, while we were just a few inches far from each other in another room. It is a fool, stupid world, where we may lost each other, if we won’t beware.
My father was a silent man, who always avoided conflicts, and escaped to beverages, and it was his loss. But he looked at me with love and pride, ’till his last moments. I don’t know, if a man could wish for more than that. When you can feel, while looking to the eyes of someone, that you are his everything.
I tell you something. I’m a kid, really. While I’m writing it, I can clearly see my faults, my decisions, and how impossible I am, but I also can see, that I do not want to be a regular grown-up. You know, I was formed by the hands of my Mother, so for now, I have to learn how to be a real man. But I know one thing for sure. I will never regret that my Mother raised me as an open hearted person, and she taught me, how to dare to talk about my feelings. I really do believe, that everyone else should.
So Dad, I want you to know, that I’m glad, that you were my father,and I also want you to know, that I’m not mad at you any more. I just feel sorry that you left too soon. No week passes without a heartache, because I miss you both. I think of you both every day. I’m starting to accept, that I can not hear you, that Mom’s laughter resounds to me only from the past and I can not hug you anymore. But if I could, I would talk to you both way more, and I would care more about our common minutes. If you see Mom, please tell her, that I still am, who I was. A man with a kid’s heart, who is trying to see the good and the beautiful things. And I will, ’till the rest of my life.
I love you both.
