Két hónap telt el, hogy meghaltatok, s a szívem nem csendesedett el. Mikor esténként az irodából hazafelé tartok, látlak titeket. Ott vagytok mindenben. A város fényeiben, a parkok fáiban, s a szélben, mely simogatja arcom. A múlt szelíd madárként száll vállamra, s rólatok mesél. Felveszem lábam ritmusát, és erősen figyelek. Próbálok tisztán emlékezni… Mozdulatokra, illatokra, ölelésekre. S ha csak egyetlen pillanatot is sikerül megfogni a múltból, a mellkasomat szorító fájdalom enyhülni kezd. Tegnap megfakult fotókat néztem, melyekre fiatal éveiteket karcolták, s megláttam magam finom vonásaitokban. Akkor értettem meg, mennyi mindent kaptam tőletek. De folyton az jár fejemben, vajon eleget örököltem-e jó szívetekből is. Vajon olyan emberré lettem, kit megálmodtatok? Remélem, így van, s nem csak árnyéka vagyok. Az istenek arcát fürkészem, próbálom érteni, miért így történtek a dolgok, de nincsenek válaszok. S az idő végül elmossa kérdéseimet. Minden éjjel arra vágyom, hogy még egyszer láthassalak titeket együtt, hogy ellophassam a pillanatot, melyben csillogó szemmel egymásra néztek, s kuncogni kezdtek… De álmomat elragadják a hűvös reggelek.
Tudod, apa, mikor könnyes szemmel arról meséltél, hogy anya a szemed láttára halt meg, s nem tudtál semmit sem tenni, azt hittem, megáll a szívem. Nem értettem, miért kellett ezt átélned. S arra gondoltam, ha korábban hazamegyek, talán tehettem volna valamit, talán segíthettem volna, s talán minden másképp történik. Anya nem hal meg, te nem mész utána hetekkel később, s én nem temetem el veletek együtt egy részemet. De nem így történt…
Régi fényképet nézek, s arra gondolok, mire megtanítottatok. Hogy mindig keressem a jót, higgyem a csodát, és soha ne szűnjek meg segíteni, és adni másoknak. Bármit is érjek el a jövőben, ez sosem lehet másként! Mert perceink végül elvesznek az időben, mint csillagfény a felhőkben. Fájdalmas tanulság lett ez idén. Nem holnap kell harcolni, nem holnap kell szeretni, nem holnap kell kimondani… A mostot kell megélni mindig. Mára ezt kívánom mindenkinek: Éljétek meg végre az életet! Ne holnap, MA! Ne később, MOST! Menni kell, szeretni, élni! – Péter Noel, Peter Noel https://www.facebook.com/PeterNoel20 Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: