Szia Anya és Apa!
Még nincs egy teljes hónapja, hogy mindketten meghaltatok. Azóta voltam nálatok. Szerettelek volna közelebb érezni magamhoz titeket. Néztem az ágyat, anya, ahol utoljára láttalak felkelni. Emlékszem, arra gondoltam, oly gyengének tűnsz, mint a harmat. Utánad akartam szólni, hogy minden rendben van-e, de végül nem tettem. Ha megkérdezem, úgyis azt feleled, semmi baj sincs, csak az a fontos, hogy én jól legyek. Mindig ezt mondtad. De én féltettelek és aggódtam. Aztán megtaláltam a szerelmes leveleket, melyeket egymásnak írtatok. Melyek gyöngybetűi ujjaitok közül folytak ki, s gurultak szét a papíron. Sosem mondtam el, de annyira jó lenne olyan szerelmet találni, mint a tiétek volt. Annyira jó lenne megélni.
A kezemet gyűrögetem, mint apró papírgalacsint, s arra gondolok, vajon lesz-e ember, ki úgy fogja ismerni vonásaimat, mint ti? Lesz-e olyan, ki érteni fog egyetlen mozdulatomból? S én ismerni fogom-e őt annyira, hogy szavak nélkül is tudjam, mit érez? Rám talál-e a csoda valaha is? Mert nincs gyönyörűbb az ilyen kapcsolatoknál. Nincs semmi szebb.
Aztán a nappaliba mentem, melyben karcolta bőrömet a csend. A tükörben megláttam magam. Az arcom más lett, a szememben megkopott a fény, mely előtte mindent megvilágított. Emlékszel, anya, mindig azt mondtad, a szemem világokat rejt, s hogy nem tudod, honnan szüli meg lelkem őket. Én sem tudom, de abban biztos vagyok, sosem mondtátok, hogy ne csináljam, vagy, hogy butaság az írói pálya. Hagytátok, hogy fantáziám az égig nőjön. Mióta elmentetek, furcsa fájdalom járja át lelkem. Sokáig nem tudtam, mi az, de már sejtem. Szerelmes szívetekből nőttem ki, mint gyönge virág, melyről reméltétek, hogy szép szirmokat bont majd. Szeretettel, tisztelettel és kicsit aggódva öntöztétek lelkem, hogy erős szárat növesszek, hogy ne törhessen meg semmi. Most régi fotókat nézek, melyek rólatok mesélnek, s végre megértem, mi fáj ennyire. A gyökeremet tépték ki szívetekből, ezért nem találom a helyem. Ezért oly nehéz lélegeznem. Elrontott tányérokra gondolok, s eltört szavakra, melyeket könnyen gyógyított egy ölelés. Csak remélhetem, hogy több örömet okoztam, mint fájdalmat. Két éve, amikor magam alatt voltam, azt mondtad, anya, soha ne adjam fel az álmaimat, mert el fogok érni mindent. Akkor megígértem neked, hogy így lesz. Szavaim megkötik tetteim, s irányt adnak jövőmnek.
Jó szívetekre gondolok, melyek mindenkit tudtak szeretni. S arra, vajon az enyém lesz-e olyan jó valaha. Remélem, apa megtalált téged, s újra együtt vagytok… kéz a kézben… ahogy mindig is voltatok. S ha láttok engem csillagos éjben, gyönyörű nyárban, vagy fagyos télben, tudjátok, hogy sosem fogom feladni, és beteljesítem, amit ígértem. Tartással fogok élni, ahogy tanítottatok, s meglelem fényemet, melyben ezernyi új történet születhet. Ne féljetek hát, ha szemem könnyes, mint most, mert nincs baj… Csak Ti vagytok azok, így öntözitek lelkemet. S tudom, idővel mosolyomban is visszaköszöntök.
Makacs, álmodozó fiatok
Hogy mi a tanulság? Gyűjtsétek magatok köré azokat a dolgokat, amiket szerettek. Majd fogjátok azokat, kik igazán fontosak, és őszintén viszont szeretnek titeket, és építsétek köréjük az életeteket! S öleljétek meg minden nap őket. Minden nap. Csak így lehettek igazán boldogok.
Ui.: Vajon elégszer mondtam, hogy szeretlek titeket? Vajon elégszer ölelt meg karom? S vajon ajkam elégszer köszönte meg mindazt, mit értem tettetek? Remélem, tudjátok, hogy szívem sosem felejt el titeket. – Peter Noel Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
Not even a whole month has passed , since both of you passed away. Since that, I was at your house. I just wanted to feel both of you closer to me. I watched the bed Mom, from where I saw you waking up for the last time. I remember, I was thinking, that you look as week as a dew. I wanted to ask, if everything is all right, but finally, I didn’t. If I ask you, you will reply, that everything is fine, all that matters foryou is me, to be all right. You always said that. But I was worried, and afraid for you. Than I found the love letters, that you wrote to each other.
The pearl letters spilled out from between yours fingers, and spread through the paper. I never even told you, but I would like to find a love like yours. It would be so wonderful. Now, I am wrapping my hands, and I am thinking on, if I will ever find someone, who will know me the way you knew each other? Will I ever find someone, who will understand all my moves? And will I understand her without words? Will the miracle ever find me? Because there is nothing, what would be more wonderful than a relationship, like this. Nothing is more beautiful.
Then, I went to the living room, where Silence scratched my skin. I saw myself in the mirror. My face has changed, the light in my eyes, that earlier illuminated everything, just went out. Do you remember, Mom? You always told me, that my eyes are hiding worlds, and you do not really know, how my soul is bearing them. I don’t know either, but I know, that you never told me to stop it, or that literary path woul not be good enough for me. You always let my fantasy to reach to the stars. Since you both passed away, a strange pain is in my soul. I didn’tknow what it was, but now I do. I grew up from your heart in love, like a week, and vulnerable flower, and you hoped that this little, vulnerable flower will bloom… You watered my soul with love, respect, and worries, hoping that this little flower will carry strong stems, to be able to withstand to anything. Now I am looking tothe old photos, and finally, I understood what hurts me so deep inside. My roots were ripped out from your hearts, that is why I can not find my place. This is why it is so hard for me to breathe. I am thinking on broken plates, and garbled words, and to the fact, that they were easily solve with a cuddle. I really do hope, that I gave you more joy than worries. Mom, when I was down 2 years ago, you told me to never give up my dreams, because one day, I will make them true. At that moment, I promised you, that I will make all my dreams come true. My words bind my actions, and give a direct to the future.
I think to your good hearts, they could love anyone. Will my heart ever be the same? I hope, Dad finally found you, and you are together again, hand in hand, just like you always were meant to be. And if you will ever see me in a wonderful summer, or in a cold, winter night, you must know, that I will keep my promise, and I will make my dreams come true! I will live with moral fiber, just like you taught me, and I will find my light, what will bear thousand of new stories. So don’t you fear, if my eyes will ever shed a tear, just like it does now. Everything is fine. It is just you, watering my soul. And I also know, that soon, you will be reflected in my smile.
– Your stubborn, dreamer son.
What is the conclusion? Gather all the things that you love around you. Than build your lives around the people, whom are really important for you, and whom you love. Than give them a hug every single day. Every single day! You can be happy only this way.
P.S.: Did I tell you enough time, that how much I love you? Did I hold you enough times in my arms? Did my lips say Thank you enough times, for raising me up?
I hope you know, that my heart will never forget you! – Péter Noel. Peter Noel Privat, Peter Noel https://www.facebook.com/PeterNoel20 Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.
