Szélnek kellett volna, legyek a szárnyaid alatt, hogy messzire repülhess. Folyónak, mi a medredet tisztítja. Virágnak, mi a réteden illatozik. Csillagnak, mi az egeden ragyog, s utat mutat. Dobbanásnak, mi mellkasodban bizonyosságot gyújt. Olyan percnek, miben békét találsz a rohanó órákban. Dalnak, mi táncodat finoman követi. Édes álomnak, mi mosolyt csal arcodra az éjben. Gyereknek, ki játszik a benned élővel. S végül őszintébb férfinak kellett volna lennem, ki oda meri adni magát neked, ki meri megélni érzéseit, ahelyett, hogy ostobán félelmekből dolgozik. S így kellett volna történnie fordítva is…
Tudod, elfelejtettem, hogyan viselkednek a normális emberek. Elfelejtettem, milyen egyszerű boldognak lenni. Helyette játszmázok, álarcot húzok, félrebeszélek, hogy leplezzem a valódi érzéseimet. És a gondolat, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz, megijeszt. Milyen ostoba kód ez. Shelley szerint: „A világ legszebb dolgai azért szomorúak, mert ugyanúgy elmúlnak végül.” Nekem most mégis hinnem kell oly csodában, mit még nem látott szemem. Hinnem kell, hogy van, ami örök. Hajóinkat messzire sodorta az élet tengere, de szeretném, ha tudnád, amit éreztem, valódi volt. Volt íze, színe, illata… És remélem, tudod, mennyire bánok minden percet, melyben fájdalmat okoztam, s egyetlen dolgot kívánok neked: találd meg azt a dalt, mi táncodat finoman követi. Találd meg azt a gyereket, ki játszik majd a benned élővel. Elengedlek… remélve, hogy a szél füledbe súgja szavaimat. – Peter Noel Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
I should be the wind under your wings, to let you fly far away, or a river, that cleans up your part. Or a flower, that blooms in your backyard. A star, that shines on yout sky and shows you the way. A heartbeat, that gives you courage from your chest. A minute, that gives you peace in the rushing hours. A sweet dream, that makes you smile in the night. A child that plays with the child within you. And at least, I should be more honest, who dares to live in his feelings, instead of working from fears. And it should be the same with you…
You know, I can not remember, how normal people used to behave, I can not remember, how simple it is to be happy. Instead of this, I am wearing a mask and playing games, talking rubbish, to hide my real feelings. And I am afraid of letting anyone else in. What a stupid code it is. Shelley said: “The most beautiful things in the world are also the saddest ones, because they have an end.” But now, I have to believe in the miracle, that I had never seen before. The sea had flown away our boat, but I want you to know, that my feelings were true. It had a taste, a colour, an odour… And I hope you know, that I feel sorry for every moment when I hurted you. All I wish for you is: Find the song, that silkly follows your dance, find the child, that plays with the one within you. I release you… I hope so, that the wind whispers my words in your ear. – Peter Noel Privat https://www.facebook.com/PeterNoel20 Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.
