Szia, Anya!
Holnap lesz a hagyatéki tárgyalás, ahol elmondják majd, mi maradt utánatok. Furcsa, de jobban félek ettől, mint a temetésektől. Az utóbbi nyolc hónapban próbáltam nem megélni, ami történt. Hazudni, hogy nem fáj, hogy elmentetek, hogy nem érzek hatalmas űrt, de ez nem igaz. Most már tudom, hogy a szív sosem felejt.
Hát, látod, Anya, túl vagyok harmincon, mégis kölyök maradtam. Nincs családom, kikkel várat építhetnék szeretetből, sem gyermekem, ki felnézhetne rám, kinek utat mutathatnék a mesék varázsával. A mi generációnk háborúja a műanyag világ, mely terjed, mint a gaz, s az Internet, mi éhesen zabálja életünk perceit. Szüleink elválnak, asszonyaink egyedül nevelik gyermekeiket, s fiaik késve lesznek férfiak, vagy sosem, mert a felelősségtől menekülünk, mint farkas a tűztől.
Látod, Anya, a tükörképemet nézem. Figyelem szívem dobbanásait. Kivé lettem, s mi felé tartok? Ébren vagyok-e, vagy még álmodom? Összetört emlékek, mint üvegdarabok, a kezemre hullanak. Ráncaimban életem perceit olvasom. Vajon többet nevettem, mint sírtam? S többet öleltem, mint féltem? Ha életem újra kezdhetném, jobb ember lennék. Vigyáznék a szavakra, melyekkel sebeket ejtettem másokon. Mozdulataim bársonyt öltenének, s nem húznám fel a düh bakancsát.
Látod, Anya, későn érő férfi vagyok… kölyök szívvel, ki a műanyag világban – a brandek, a reklámok, az ostoba tévéműsorok, és a köhögő gépek között – az erdőt s a virágokat keresi. Ki az éjszakák csendjében próbálja felidézni, mire tanítottad. Ha életem újra kezdhetném, többet gondolkoznék, s csak akkor beszélnék, ha mondok is valamit. Sosem hazudnék, és első lélegzetemtől a jót keresném. Jobban vigyáznék rátok, s jobban figyelnék, hogy megőrizzem a szív valódi értékeit. Jobban figyelnék arra, mit ajkatok súg, s jobban óvnék minden közös pillanatot.
A város reklámok és gépek zajától izzad, s én elveszek az emberek között… Átrohanunk egymáson, mint percek az órákon. Aztán egy anyát látok meg, ki a kislányával játszik, s megértem, hogy nincs baj, hisz él még a szépség, csak nyitva kell, legyen rá szemünk. Az ígéretre gondolok, melyet nektek tettem, Anya. Mert bár a pillanatok elvesznek az időben, mint homokszemek a sivatag tengerében, mégis tartással, becsülettel kell élni, álmokat soha nem feladni, s boldog emberré válni. Tudom, hogy sikerülni fog. Remélem, olyan férfivé lettem, kiről álmodtatok. Remélem, a büszkeséget, mellyel rám néztetek, tetteimmel s életemmel egyszer tényleg kiérdemlem.
Hiányoztok, Anya…
Makacs fiatok – Péter Noel, Peter Noel Privat Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
Hi, Mom,
Tomorrow will be the inheritance negotiation, where I will know, what’s left after you both. Strange, but I’m more depressed than I was at yours funerals. In the last 8 months, I tried not to be thinking on what had happened. I tried to lie, that it doesn’t hurt that you both left, that there’s no emptyness inside of me, but it is not true. Now I know, that the heart can not forget.
Can you see, Mom? I’m over 30, but I’m still just a kid. I have no family, with whom I could build a castle from love, neither any children, to whom could be pride of me, and to whom I could show a way with magic of tales. This plastic world is the real fight of our generation, internet also eats the minutes of our lives. Our parents are getting divorced, our wives are raising their children all alone, and their sons will grow up slowly, or never, because we are afraid of responsibility, like a wolf is afraid of fire.
Can you see, Mom? I’m staring at myself at the mirror. I am listening to my heartbeat. Who am I? Where do I go? Am I awake, or am I still dreaming? The broken memories are falling to my hand, like shards of glass. I’m reading the minutes of my life fro my wrinkles. Did I laugh more, than I’ve cried? Did I hug more, than I was afraid? If I could be born again, I would be a better person. I would be careful with those words, which assisted me in hurting others. My movements would dress in velvet, and I would never wear the boots of the fury.
Can you see, Mom? I am a late bloomer man… with a kid’s heart, who is looking for the woods and flowers in a world of plastic, brands, advertisement, idiot tv shows, and clashing machines. Who is trying to remember what you taught me in the silence of the nights. If could be born again, I would be thinking more, and I would speak only if I would have something important to say. I would never lie. I would take care of you both better. I would listen to all your whispers better, and I would protect our common moments better.
The city is sweating from the noise of the machines and I am getting lost between people… We are tearing across each other, like minutes are passing the hours. Then, I see a mother, playing with her daughter, and then I realize, that real beauty still exists, we just have to be able to see it. I am thinking on the promise I gave to you, Mom. Because even if moments are getting lost, like a grain of sand in the great desire, we always have to live with morals, and we have to became happy people. I know, I will make it through. I hope, I became the man of yours dreams. I hope, that once I will merit the pride, that you were looking at me, with my acts and my way of living.
I miss you both, Mom…
Yours stubborn son – Peter Noel https://www.facebook.com/PeterNoel20 Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: