Peter Noel: Greeting, my sweet home, Hungary! – Szia, Szép Hazám, Magyarország!

Szia, Szép Hazám, Magyarország!

Különös, de még sosem írtam neked levelet, pedig író volnék. Na, nem azért nem tettem, mert nem gondoltam Rád, vagy, mert nem lett volna mit mondanom, egyszerűen csak most értem meg rá. 

Tudod, itt választások lesznek, és azt mondják, nagyon fontos, hogy mit döntünk. Persze, az emberek most szidják a politikusokat, a vezetőket, egymást, mindenkit. Semmi sem jó nekik. Igazából soha semmi sem jó nekik. Mindig egymásra mutogatnak. Tudod, olyan emberek laknak itt, akik mindig okosabbak a másiknál. Akik mindig jobban tudják, hogy a másiknak mi a jó. A szomszéd tuti jobban tudja, hogy mitől lennél boldogabb a saját életedben, és persze a valójában dilettáns főnököd is biztos benne, hogy sokkal okosabb nálad, és te hülye vagy. Ebben az országban valahogy mindenki ért mindenhez. Igen, kérlek, itt mindenki ért mindenhez. Még ahhoz is, amit még ki sem találtak. Ahhoz is tuti ért valaki. Ha kopasz vagy, az a baj, ha hosszú hajú, akkor az. Ha fehér, az a gond, ha barna bőrű, akkor az. Itt mindenki nagyon tökéletes, és mindenki örömmel harsogja azt, hogy a többiek a hülyék, és hogy azok a hibásak mindenért. A szomszéd, a munkatárs, a feleség, a férj, mindig a másik a hülye… mi magunk soha. Egyszer sem nézünk bele a tükörbe, hogy lássuk végre, mi mit rontottunk el, miben hibáztunk, mit tehettünk volna jobban, s miben kellene változnunk. Itt kérem szépen csak tökéletes emberek élnek, akik a saját portájuk előtt sosem sepregetnek, mindig csak a másik élete koszos és rossz. S ha elérünk valamit, valaki biztos, irigy lesz, és máris jön, hogy besározzon. Kevés olyan akad, aki örül a másik sikerének.

Kis Hazám, tudtad, hogy itt celebnek hívott majmok bohóckodnak elfogadhatatlan tévéműsorokban? Tudtad, hogy itt már nem számít az érték, mert a szart is el lehet adni cukormázban? Tudtad, hogy a fiatal magyarok egyre nagyobb része a telefon kamerája előtt vág pofákat, és menő, hogy nem tisztelnek senkit és semmit? Tudtad, hogy lassan az is gyanús lesz, ha egymásra mosolygunk?

De elmondok valamit neked, mert én benned nőttem fel, s mindig az otthonom leszel. Egy társadalmat nem csak a vezetőik határozzák meg, hanem mindegyik ember. Ostoba és naiv tehát az az egyén, aki azt hiszi, nem számít, miként él, dönt, és gondolkozik. Egy társadalmat ugyanis meghatároz a kultúrája, művészete, iskolái, sportja, és az összes benne élő ember, és minden szülő, ki gyermeket vállal. Hiszem, hogy egy társadalom jövőjét az összes lélek adja meg, azon belül is az, miként neveljük gyermekeinket, mert beléjük ültetjük el az erősebb, biztosabb jövő reményét.

Nos, Szép Hazám, ezért nem mutogatok én folyton a másikra. Tudod, én ma is gyönyörűnek látlak, és hiszem, hogy van helyem benned. Hogy nehéz-e élni? Időnként nehéz, mint bárhol máshol a világon. Hogy boldog vagyok-e? Nos, én azon magyarok közé tartozom, akik tudnak még mosolyogni, és akiknek nem fáj mások sikere. A válaszom tehát, igen. Hogy milyen hazára vágyom? Ahol a kis -és nagyemberek végre elhiszik, hogy érdemes az álmaikért küzdeniük. Ahol nem mutogatnak folyton a másikra. Ahol végre megértik, hogy bizony néha a tükörbe is kell nézni, mert az ember kutya kötelessége, hogy fejlődjön és jobbá váljon. Mindenkinek az! Neked, nekem, nekik, mindenkinek. Ideje végre eljutnunk oda, hogy ne az „én”, „te”, „ő”, „ti”, „ők” legyenek harsogva az éterben és a médiában, hanem a MI. Mert MI, MAGYAROK vagyunk felelősek az életünkért, s benne minden percért! Mennyivel szebben hangzik, nem igaz? 😉 – Peter Noel Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

Az eddigi legolvasottabb posztom: https://www.facebook.com/PeterNoel20/photos/a.216548928436763.50409.166715860086737/556144634477189/?type=1&relevant_count=1 Érdemes megnézni.  –Péter Noel