Edzés után bemegyek a boltba, hogy vegyek valami kézben elférő ennivalót. Beállok a sorba, ahol egy kedves idős néni áll előttem. Hátra fordul, és mosolyogva megszólít.
– Nem szeretne elém állni? A fiatalok mindig sietnek.
– Nem, köszönöm! – feleltem. – Épp edzésből jövök. Tompa vagyok, mint Sid, a lajhár. Jelenleg egy három éves is lenyomna szkanderban. De amúgy sem szoktam rohanni.
A néni kuncogni kezd.
– Pedig a fiatalok mindig sietnek. Menjen csak előre!
– Nem szeretne elém állni? A fiatalok mindig sietnek.
– Nem, köszönöm! – feleltem. – Épp edzésből jövök. Tompa vagyok, mint Sid, a lajhár. Jelenleg egy három éves is lenyomna szkanderban. De amúgy sem szoktam rohanni.
A néni kuncogni kezd.
– Pedig a fiatalok mindig sietnek. Menjen csak előre!
Előre mentem. Láttam, hogy a kosara tényleg tele volt, de nyilván kibírtam volna, míg fizet. Mosolyogva nézett utánam. Szinte ragyogott. És attól a pillanattól kezdve az én szívem is. Milyen különös a sors, hogy minden napba elrejti a szépséget… csak észre kell vennünk. Most hiszem, hogy vannak angyalok, és köztünk járnak. Néha ránk mosolyognak, megérintenek minket, és valahogy könnyebb lesz a szívünk. Csak azt tudom mondani, meg kell őrizni ezt a fényt, amit kaptunk. Csak így érdemes élni. Nem igaz? 😉 – Péter Noel, Peter Noel Privat, Peter Noel
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: