Azt hiszem, amikor először pillantottalak meg, az ijesztett meg, hogy rájöttem, odakint van valami szépség, mit nem ismerünk, mi még nem mutatta meg az arcát. Hogy van valami, amitől rendszerré válik a kuszaság. És bármely pillanatban, mikor veled voltam, tisztában voltam ezzel. Ugyanakkor, amikor elváltunk, úgy éreztem, mintha elvitték volna a másik felem. Az érzés ugyanis nem megszületett, hanem felébredt bennem. Mintha mindig is ott lett volna. Mintha mindig létezett volna.
Hogy mi ijesztett meg? Elmondom hát. Mindaz, mi addig létezett, megszűnt lenni. Mert attól fogva egy új élet kezdődött számomra. Elfogadtad gyengeségeimet. Elfogadtad minden hibámat. Tudtad, hogy sosem leszek tökéletes. De sosem lepleztem ezt. Nem próbáltam szebbnek látszani, vagy eltakarni, hogy tudok ostoba is lenni. És ebben a mai napig piszok jó vagyok. Egy nagy kölyök, ki képtelen teljesen felnőni.
Most a lenyugvó Napot nézem. Narancs színnel önti le az égi vizeket. Valamivel alatta gyönyörű felhők hajói úsznak. Leheletük könnyű szellőként érik az arcom. Próbálok felejteni. Próbálom elkezdeni az életet, aminek kinyitottad az ajtaját, de még mindig megremeg a lábam. Mert elkezdtem kételkedni a csodákban. Pedig gyerekként pontosan tudtam, hogy léteznek. Félek, hogy mégis felnőttem. Ha így van, akkor nem akarom ezt. Nem akarok felnőni. Ilyen áron nem. Ugyanakkor egy valamit már biztosan tudok. Odakint tényleg van valami ismeretlen szépség, mi még nem mutatta meg az arcát. És ez… végtelen nyugalommal tölt el.
Ezt kívánom ma mindenkinek. Higgyétek a csodákat, és ébresszétek fel a bennetek szunnyadó gyerekeket. Éljetek az álmaitokért, s ne csak ma és holnap, hanem minden percben. 😉 Hiszem, hogy ez a kötelességünk. 😉 – Péter Noel, Peter Noel Privat https://www.facebook.com/PeterNoel20Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
What did frighten me? I will tell it. All that had existed before, ceased to be. A new life had started for me since that moment. You accepted my weaknesses, you accepted all my faults. You knew I would never be perfect and I never tried to pretend. I never tried to seem to be nicer or hide that I could be stupid, too. And I am quite good at it even now. A big kid, who is unable to totally grow up.
Now I am looking at the setting sun. It pours orange colour over the waters of the sky. A bit lower the boats of wonderful clouds float away. Their breath touches my face like a light breeze. I am trying to forget. I am trying to start the life, on which you opened a door, but my legs are still trembling. Because I started to doubt the miracles. Though as a kid I knew exactly they existed. I am afraid I grew up after all. If so, I don’t want it. I don’t want to grow up. Not at this price. At the same time I know one thing for certain. Outside there is an unknown beauty, that hasn’t shown its real face yet. And it… fills me with an infinite patience.
This is what I wish you all: Believe the miracles, and wake up the slumbering children inside you. Live for your dreams, but not only today and tomorrow, but also all the time. 😉 I believe this is our duty. 😉 – Peter Noelhttps://www.facebook.com/PeterNoel20 Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.
