Peter Noel: Don’t let the child, you once were, be lost! – Ne hagyjátok elveszni a gyereket, akik voltatok!

(You can read the English version under the Hungarian text.)

Kölyökként minden este álmodtam valamiről. Elég volt az égre néznem, és ezer más világot láttam magam előtt. Nem volt lehetetlen. Bármi megszülethetett.  Aztán valamiért rohanni kezdtünk. A tanárok azt mondták, fuss, mert lemaradsz. A barátok azt, rohanj, mert nem érsz oda. Észre sem veszik, mikor kötik görcsbe a lelkünk. S ha most körülnézek, azt látom, minél többet tudunk, annál inkább bezárkózunk. Lakat kerül az ajkunkra, s lakat a szívünkre. Az évek pedig betonként kötik meg érzéseinket. Amikor megismerünk valakit, aki épp énekel, mi meg akarjuk változtatni a dallamát. S ha valami történetet mesél, rögtön a végére akarunk ugrani.

De már emlékszem, milyen volt…  Már emlékszem a kis srácra, aki esténként az eget nézte, és nem rohant. Már emlékszem rá… S arra, hogy bármit képes volt elképzelni. A nyár lassan átkúszik az őszbe, amit a tél emészt meg fagyos gyomrában, hogy aztán tavasszá szelídülve újra a nyárban találjon otthont.

Ezt kívánom ma mindenkinek. Ne hagyjátok, hogy az évek görcsbe kössék a lelketeket! Ne hagyjátok elveszni a gyereket, akik voltatok! Mert ők még mindig álmodnak. Mi sem mondhatunk le erről. Nem igaz?  Hiszem, hogy azzá kell válnunk, akik álmainkban vagyunk. 😉 – Péter Noel, Peter Noel Privat

When I was a kid, I had a dream every night. It was enough to look up at the sky and I saw thousands of other worlds before me. Nothing was impossible. Anything could be born. Then for some reason we started to rush. The teachers said: Run, because you will lag behind. The friends said: Rush because you won’t reach your aim. They don’t even notice when they tie a knot on our souls. If I look around today, I see, the more we know, the safer we lock ourselves up. We put padlocks on our lips and on our hearts. And the years harden our feelings like the concrete. If we get acquainted with someone who can sing we want to change her melodies. If somebody tells us a story we want to get to its end at once.

But now I can remember what he was like. I can remember the little guy, who looked at the sky at night and never rushed. Now I remember him and that he was able to imagine anything. Summer slowly climbs into autumn that is ingested in the freezing stomach of winter, which turns milder in spring and gets back to his home in summer again.

This is what I wish to all of you: Don’t let people tie your souls up. Don’t let the child, you once were, be lost. Because they still keep dreaming. We can’t give dreaming up, either, can we?  I believe we must become the person who we are in our dreams. 😉 – Peter Noel  https://www.facebook.com/PeterNoel20. Copyright and all rights reserved. Shareable without modification, any other use requires authorization.